Hatalmas sikkerrel zárult az első Open Day

Hatalmas sikkerrel zárult az első Open Day

Május 25-én egy gyönyörű helyszínen, igazi nyári napsütéses időben, idilli környezetben került megrendezésre a Gold Nails Hungary első Open Day rendezvénye. Ez a rendezvény egy szakmai nyíltnap, melyen alapanyagaink megismerésére adtunk lehetőséget.  Tehetséges és sikeres oktatóink tolmácsolásában joggal írhatom, hogy hatalamas mennyiségű információt tudhattak meg a jelenlévők. Igyekeztünk minél színvonalasabb, valódi tartalommal megtöltött napot adni azok részére, akik megtiszteltek a jelenlétükkel.  A sok dícséret és köszönet amelyet a nap végén kaptunk és az azóta is folyamatosan beérkező üzenetek, azt tükrözik, hogy elértük a célunkat és sikerült létrehoznunk amit megálmodtunk.

A rendezvény háziasszonya Novodomszky Éva volt, aki profizmusával és fantasztikus bevezetőjével rögtön megteremtette a jó hangulatot.

A hét minitréning akkora információ dömpinget tartalmazott, melyből hetekre – hónapokra elláttuk a műkörmös kollégákat. Először Kiss Melinda épített egy mini modern formát – pipe-ot Gold Nails Titan Acryl Gélekkel miközben sok sok információt elmondott az általa alkalmazott építési technikáról és az alapanyagokról. Őt követte Ambrus Réka, aki mindamellett, hogy milyen részletesen és élvezetesen beszélt az előkészítés fontosságáról, és saját kulisszatitkairól, az új Gél & Go Supreme Nude és Gél & Go Supreme Cover -ről árulta el miért teszi sokkal tartósabbá és rugalmasabbá a géllakkozást, élénkebbé a géllakk szineket, és még sok apró trükköt hozott a tarsolyában. Amire mindenki kíváncsi volt, hogyan érte el géllakk segítségével a modelljén látható fantasztikus baby boomert. Végül lehullott a lepel erről a titokról is.

Kis szünet után Bartus Betty vezetett be minket a porcelánok világába, sokat mesélt arról, hogy milyen népszerű volt régebben ez az építési technika, miért szereti a mai napig is, és milyen lehetőségeket rejt magában, nem csak szalonmunkára, hanem versenyzés szempontjából is. Gyönyörű baby boomert hozott ő  is nekünk, melyeket Cover Pink Powder és Cloud White Powderekkel épített meg.  Az ebéd szünet előtti utolsó minitréninget Nagy-Imre Szilvi tartotta. S noha féltünk, hogy mindenki fáradt és éhes lesz ekkorra, olyan érdekes és izgalmas előadást tartott, hogy pislogás nélkül néztük és hallgattuk. Ő is baby boomert hozott nekünk, amit zseléinkből épített meg, kihangsúlyozva mennyire tökéletesek ezek az alapanyagok a szalonmunkára, amelyek a Soft White Gel és Luxury Cover Pink Gel.

Ebédszünet előtt Novodomszky Éva beszélgetett Bartus Bettivel, minden nőt érintő problémáról a méhnyakrákról. Nem véletlenül Bettivel, hiszen elmesélte nekünk, hogy ő maga is szembenézett ezzel a szörnyű betegséggel. Megtudtuk, hogyan küzdötte le, és hogy azóta felvállalva ezt a missziót a Mályvavirág Alapítvány egyik frontembereként segíti a nőket mind a prevencióban mind pedig a betegségből való felgyógyulásban!

A Gold Nails Hungary csapata is nőkből áll, ezért sem volt kérdés számunkra hogy a jó ügy mellé állunk. Két termékcsomagot állítottunk össze, melyek árából 30%-ot ajánlottunk fel az alapítvány támogatására. Az egyik ilyen termékcsomag: három mályvaárnyalatú Gél & Go géllakkból áll, a másik termékcsomagot pedig olyanok számára állítottuk össze akik nem szakemberek, tehát hétköznapi használatra – három mályvaárnyalatú Lack Mania körömlakkból.

A helyszín a Szarvasi Liget Wellness Konferencia Hotel**** volt. Ahol az étteremben elfogyaszthattuk fenséges ebédünket is, nagyon kedves kiszolgálás mellett. A hotel szolgáltatásainak köszönhetően, a körösparti konferencia teremben folyamatosan biztosítani tudtunk a vendégeknek friss kávét, üdítőt, ásványvizet és több féle aprósüteményt. Ezekre cégünk vendégei voltak az idelátogatók.

Ebédszünet után folytatódtak a tréningek és imerkedések alapanyagainkkal. Nagy-Imre Szilvi csodálatos virág mintákat mutatott be nekünk, melyket Brillant fixálásmentes zselékkel festett fel modellje körmére, miközben elárasztotta a közönséget hasznosabbnál hasznosabb információkkal. Őt követte Kiss Melinda aki Plasti Gelekből készített rózsákat, annak minden csínját – bínját megmutatva, mint például helyes anyaghasználat, eszközhasználat, színkeverés trükkök.

S végül de nem utolsó sorban Bartus Betti porcelánból készített gyönyörű rózsákat nekünk, miközben megtudhattuk hogyan lehet fantasztikus színátmeneteket elérni, mitől lesz élethű a virágunk.

Ezt követően kihirdettük a Mályvavirág Online Díszítőversenyünk eredményét.

1. helyezést ért el Szőke Tímea – Hit, remény, szeretet fantázianevű munkájával. Nyereménye egy szép serleg, oklevél és 60 000.- Ft értékű ajándékcsomag.

2. helyezést ért el Simon Ilona – Blooming flowers fantázianevű munkájával. Nyereménye egy szép serleg, oklevél és 45 000.- Ft értékű ajándékcsomag.

3. helyezést ért el Kristóf Csilla – Mályvavirág fantázianevű munkájával. Nyereménye egy szép serleg, oklevél és 30 000.- Ft értékű ajándékcsomag.

A Mályvavirág Alapítvány Különdíját Simon Ilona – Blooming Flowers fantázianevű munkája kapta. Nyereménye egy ajándékcsomag az alapítványtól és egy oklevél.

A Közönségdíjat pedig like-ok alapján 1300 like-al Kristóf Csilla nyerte – Mályvavirág fantázianevű munkájával. Nyereménye egy szép serleg, oklevél és 30 000.- Ft értékű ajándékcsomag.

A meghirdetett verseny eredeti záró időpontja meg lett hosszabbítva, mivel bőségesen volt még idő és hogy minél több pályamunka érkezhessen be. Viszont az eredeti befejező időpont szerinti likegyűjtő versenyen Nagyné Türjei Andrea állt vezetésre, ezért úgy döntöttünk, hogy ő is kap egy különdíjat Remény fantázianevű munkájára. Nyereménye egy szép serleg, oklevél és 30 000.- Ft értékű ajándékcsomag.

A beadott pályamunkákat itt is megtekinthetitek – >> KATT IDE <<

Köszönet a cég vezetőjének Gazsó Adriennek a segítségért és a támogatásért, minden oktatónak, minden munkatársnak akik hetek óta fáradtoztak a rendezvény létrehozásán, és köszönet minden megjelent vendégnek.

Hamarosan újra találkozunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük